2009. augusztus 13., csütörtök

Misi bogyót fűztünk.




Tegnap Rongyillánál voltam!

Nagyon jól éreztem magam, kutyáztunk (kutyáztam) macskáztunk, pizzát sütöttünk, dinnyét ettünk és nem mellesleg Misi bogyókat fűztünk. A hematit színűeket Ari fűzte, a színesekkel én próbálkoztam. Nagyon jó volt fűzni, úgy tervezem, fűzök még más színekkel is és egy karkötő lesz belőle. Egy színes vidám Misi bogyós karkötő.

Picúrt és a cicákat megnézhetitek: ITT

2009. augusztus 11., kedd

Chenille kandy módra avagy az én kélgyóm



A kélgyó kandy ötlete volt, csak fűzte sorban Őket, én meg sóvárogtam! Elkértem a mintát, és Ő adta, mert egy aranycsillag, kézzel rajzolta, ügyesen!! Szerettem volna nyugodtan, (nem rohanvást este 10 után) áhítatosan megfűzni. Most volt itt az alkalom, a szabadságom alatt. Nekifutottam, egyszer, kétszer, de nem sikerült, ekkor jött az én drága matematikus barátnőm, a fantasztikus mintaolvasó, Ari és segített, azonnal átlátta, hol hibáztam. Utána már ment mint a karikacsapás, meg sem álltam. Fantasztikusan jó a minta, egyszerű, haladós és nagyon mutatós.
Nekem a karkötők vannak a szívem csücskében, de aztán készítek hozzá nyakláncot is, meg sok-sok kélgyót.

Köszönöm drága kandy (egyszer azt írta nekem, csupa kisbetűvel, mint nemecsek és én tiszteletben tartom)!

2009. augusztus 9., vasárnap

Csillagvirág(oskert) / Star Flower




Szilu Star Flower mintája volt az alap, nagyon jól fűzhető minta, pont nekem való :-) Köszönöm Szilu!

Igazából nem ilyen medált szerettem volna, de csak fűztem és fűztem, és utána nem volt szívem lebontani. Ez a minta rengeteg variációs lehetőséget rejt magában, próbáljátok ki. Persze csak akkor ha szeretitek a virágmintát:-)

2009. augusztus 8., szombat

Dodici



A Dodici medál Mu mintája! Merci Mu!
Nagyon szép, kétoldalas, könnyen fűzhető minta. Talán kisebb kásákat kell használnom legközelebb, mert biztosan lesz legközelebb :-) és beszerezni előtte jónéhány csiszoltat!

2009. augusztus 7., péntek

Barokk hímzett / Embroidered


Annával és Jucival sokat beszéltünk mostanában a gyöngyhímzésről, így ismét kedvet kaptam hozzá!
Türkmenit kő, csiszoltakkal körülvéve.

2009. augusztus 6., csütörtök

Blackberry


Bogyók, amik még mindig nem tökéletesek, de már kezdenek alakulni Audrey segítségével!
Nagyon tetszik a metál lila kása, amiből készültek, lehet, hogy visszatér a lilamániám?

2009. augusztus 5., szerda

Aqua


Ági sógornőmnek készült, egy kis enyhülés a meleg napokra, hűvös, jeges kékség,

Adrienne útmutatásai alapján. Köszönöm neki a jó tanácsokat!

2009. augusztus 3., hétfő

Levendula csillagvirággal / Levendula and Star Flower


Andinak készült, aki ma bearanyozta a napomat a dicséreteivel. Nagyon kedves lány, a neten keresztül ismertem meg. Nagyon örült az ékszereknek, és ezzel nagy nagy örömöt szerzett nekem, annyira büszke vagyok!!!
A karkötőt korábban már elkészítettem, picit halványabb lilából, a medál viszont új, Szilu mintája, a köszönet Őt illeti!


Endless





Az egyik kedvencem az endless herringbone fűzési technika, nagyon gyorsan készül, egyszerű, de mégis mutatós. A lilához készült fityegő Mu Bailar mintájából egy karika :-) nem volt türelmem karkötőt készíteni belőle, bocs Mu!

2009. augusztus 2., vasárnap

Mert ugye kell egy kis romantika... / Romantic bracelets

Ha most azt mondom, hogy nem vagyok kimondottan romantikus típus, inkább két lábbal a földön járó, ugye nem fogjátok elhinni!!


A fenti két képen ugyanannak a karkötőnek a két oldalát fotóztam. Eddig soha nem tettem két sorban ékszerdrótot a romantikus karkötőkbe, de túl szellősnek tűnt, gondoltam érdekesebb lesz így...

Az új színszerelmem, vagy régi, ki tudja ezt már számon tartani, de mindenesetre türkiz.

Végül egy kék, szelíd, szolíd.

Ma megváltam mind a négytől, de meg akartam mutatni Őket!